FŐOLDAL RÓLUNK ÁRAK MŰTÉTEK LÉZERES LÁTÁSJAVÍTÁS ORVOSAINK KAPCSOLAT LÁSS JÓL
Tippek Látástesztek Gyakran ismételt kérdések A szem felépítése
 
 
Orvosi garancia
  12
 
  A látás világa
 
 

Gyakran Ismételt kérdések

Mi a szemlencse?

A szemlencse feladata, a szembe érkező fénynek az ideghártyára való fókuszálása. Ahhoz, hogy éles kép keletkezzen az ideghártyán, a szemlencsének tisztának, áttetszőnek kell maradnia. A szemlencse a szemgolyó belsejében, a pupilla és a szivárványhártya mögött helyezkedik el. Kis függesztő rostok tartják a helyén. Az életkor előre haladtával a lencse veszít a rugalmasságából, az alkalmazkodó képességéből, és az átlátszóságából. Pl: 10 éves korban kb.15 Dioptriát, 20 évesben 10 Dioptriát, 45 évesben már csak 3 Dioptriát, 65 év felett pedig mondhatni semmit nem képes alkalmazkodni. A lencsében nincsenek erek és idegek. A lencse átlátszóságát biztosító anyagcseréhez bonyolult enzimatikus folyamatuk együttese szükséges.

Mi a szürkehályog (vagy kataracta)?

A szürkehályog a szemlencsében jelentkező homályosodás. Lehet részleges, vagy teljes. Elhelyezkedhet a centrumban, vagy – a látást kevésbé zavaró - széli részeken. Ahogy ez a homály vastagodik, a fény egyre nehezebben tud áthatolni a szemlencsén. A kisfokú, vagy korai elváltozások még nem befolyásolják a látást, de szemészeti vizsgálattal már kimutathatóak. Ahogy a homály fokozódik, egyre romlik a látás, mely szemüveggel nem javítható.
A szürkehályog általában két szemet érintő betegség, de legtöbbször a látásromlás mértéke nem egyformán fejlődik a két szemben. A szürkehályog pontos oka nem ismert, de sok olyan okot ismerünk, amelyek elősegíthetik a kialakulását. Ezek közül a legfontosabb az életkor, cukorbetegség, nagyfokú sugárhatás, villámcsapás, a szem gyulladásai, áthatoló sérülései, korábbi tompa ütés utáni állapot, gyógyszer szedéssel összefüggésben jelentkező hályog, vagy a szervezetet érintő ún. általános betegségeket kísérő hályogok.

Melyek a szürkehályog tünetei?

  • Homályos látás, melynek mértéke függhet a fényviszonyoktól. Elhalványuló színek.
  • Egy szemen jelentkező „szellemképes” látás.
  • A szemüveg dioptriájának gyakori változása.

Ezek a tünetek természetesen egyéb szembetegségben is előfordulhatnak, és nem feltétlenül szürkehályogot jelentenek, ezért bármilyen hasonló tünet jelentkezése esetén szemorvosi vizsgálat szükséges.
A tünetek a betegség kezdetekor enyhék, majd egyre fokozódnak. Fokozatos látásromlásra lehet számítani.

Hogyan ismerhető fel a szürkehályog?

A szürkehályog pontos diagnózisához részletes szemorvosi vizsgálat szükséges, amelyhez hozzátartozik a látásélesség vizsgálata, a szem külső, és belső részeinek vizsgálata, a szembogártágítása mellett. A szemorvos még egyéb vizsgálatokat is szükségesnek tarthat a diagnózis pontos felállításához.

Hogyan kezelhető a szürkehályog?

Nem létezik olyan gyógyszer, szemcsepp, szemüveg vagy szemtorna, amivel a szürkehályog megállítható vagy visszafordítható lenne. A szürkehályog csak műtéttel gyógyítható! A műtét az elszürkült szemlencse részeinek eltávolítását - a lencse tokjának megtartásával - , és műlencse beültetését jelenti. Mindaddig, amíg műlencse nem állt rendelkezésre, a műtét után a pácienseknek legalább +10 Dioptriás, nagyon kényelmetlen szemüveget kellett viselniük.

Ha a szürkehályog mindkét szemen kialakult, akkor egyszerre csak az egyik szemen végzik el e műtétet és csak ennek gyógyulása után kerül sor a másodikra. A műtét akkor ajánlható, ha a látásromlás mértéke olyan, hogy zavarja a megszokott életvezetést.

Mennyire eredményes a műtét?

A műtét 100%-os látásjavulást eredményez! /Természetesen csak akkor, ha a gyenge látásnak egyéb oka nincs, csak a szürkehályog.

Hogyan távolítják el a szürkehályogot?

A műtét neve: Phacoemulsificatio műlencse beültetéssel. Ez a legújabb eljárás a szürke szemlencse eltávolítására, és összehajtható, egy- vagy akár több-fókuszú műlencse beültetésére.

Mi történik a műtét előtt?

A betegek műtét előtti kivizsgálása járóbeteg ellátás keretében történik. Fontos a meglévő egyéb betegségek beállítása, az általános állapot optimalizálása. Részletes laboratóriumi vizsgálatok, EKG, és háziorvosi konzultációt követően adható ki az operálhatósági engedély. A szürkehályog műtétekre jellemző, hogy időpontjuk tervezhető, és ezt a beteg az orvossal egyeztetve, közösen határozzák meg.

A műtétet részletes szemvizsgálat előzi meg, csak így becsülhető meg a várható eredmény, vagyis a várható látás mértéke. Ezt követi a beültetendő műlencse dioptriájának megtervezése. Ehhez a szaruhártya görbületét kell egy computeres eszközzel mérnünk, majd UH készülékkel a szemgolyó hosszát meghatároznunk, és bonyolult számítással, computer segítségével állapítható meg a műlencse kívánt dioptriája.

Ez a dioptria választható a betegünk igénye szerint, attól függően, a műtét után távolra nem, csak közelre, olvasáshoz szeretne szemüveget hordani, vagy fordítva, közelre szeretne jól látni szemüveg nélkül, viszont akkor távolba nézéshez, közlekedéshez lesz szüksége korrekcióra. Érthető, hogy a műlencse beültetése után teljesen új helyzetbe kerülhet páciensünk, hiszen a korábban folyton szemüveges, rövidlátó ember azután nem szorul utcán szemüvegre!
Létezik a műlencséknek egy forradalmian új típusa, ez az AcrySof Restor műlencse, melynek segítségével a közeli és a távoli látás is egyszerre élessé válik, még olvasó szemüvegre sincs szükség. Leginkább a multifokális (több fókuszú) szemüvegek nyújtotta komfortosabb látási élményhez hasonlítható, de nélkülözi a szemüveg viselésével járó kellemetlenségeket.

Gyakran ismételt kérdések


Milyen előkészítés történik a műtőben?

A műtétet ún. helyi érzéstelenítésben végezzük. A modern műtéti technika bevezetése az előkészítő procedúrát is leegyszerűsítette. A fájdalmatlanságot érzéstelenítő cseppekkel érjük el, 20-30 percig többször cseppentünk az operálandó szembe, és ezzel párhuzamosan pupillatágító cseppeket is adunk.
Vérnyomás ellenőrzés mindig történik műtét előtt, és igény- illetve szükség szerint nyugtató tablettát adunk betegeinknek.

Mielőtt a műtőbe visszük pácienseiket, egy külön helységben kórházi ruhára cseréljük civil ruhájukat, melyet a műtét végén visszavehetnek.

Mi történik a műtét alatt?

A szem és környékének tisztítása, fertőtlenítése, és a környező területek kizárása után a szemgolyón kis sebet készítünk, mely mindössze 2,8 mm hosszú, és a szövetek rétegei között alagútszerűen alakítjuk ki. Ez fontos, mert így a sebszélek spontán összefekszenek, és nem kell varratokkal zárnunk. A legfejlettebb technológiájú készülékkel végezzük a phacoemulsificaciót, vagyis a szemlencse UH-os zúzását, irrigálását, és leszívását. Mindezt szűk műtéti területen, a lencse saját tokján belül mozogva végezzük. Fontos, hogy a lencsetok-zsák ép maradjon, mert ez biztosítja az „ágyat” a gondosan előkészített műlencse számára. A műtét alatt az orvos mindkét kezét, és mindkét lábát is használja a műszer működtetésére. A betegünk közben beszélgethet is, fájdalmat nem érez, de nagyon fontos, hogy váratlan mozdulatot ne tegyen a fejével. A beavatkozás kb. 20 percig tart. 

Gyakran ismételt kérdések


Mi történik a műtét után?

A műtétet követően a beteg saját lábán távozhat a műtőből, kint visszaöltözhet a ruhájába, és hamarosan távozhat. A szemet nem szükséges lekötni. Lényegében semmi korlátozás nincs utána, de az fontos, hogy a szemet dörzsölni nem szabad. A látás átmenetileg még kissé homályos a műtét után, mert a pupilla tágított, a szaruhártya átmeneti ideig borús lehet.
Másnap kontroll szükséges. Az operált szem néha lehet kissé vérbő, könnyes, átmeneti szúró érzés jelentkezhet. Minden betegünknek egy szemcseppet írunk fel, mely antibiotikumot, és gyulladáscsökkentőt tartalmaz egyben, ezt kb. 14 napig kell csepegtetni.
Szemüveget a műtét után 4-6 héttel írunk fel.

Mi az utóhályog?

Az utóhályog a lencse tokjának utólagos megvastagodása. Hónapokkal, vagy akár évekkel a műtét után is kialakulhat. Kezelését YAG lézerrel végezzük, capsulotómiának hívjuk. Ilyenkor a lézerrel egy kis nyílást készítünk a megvastagodott hátsó lencsetokon, így biztosítjuk a fénysugarak szabad áramlását. A lézerkezelés fájdalmatlan, vérzéssel nem jár.

Mit tehetünk a látásunk megőrzéséért?

A szürkehályog pontos okát még nem ismerjük, de az életkor biztosan szerepet játszik a kialakulásában. Ezért 60 év felett mindenkinek javasolt egy évente szemészeti vizsgálaton részt vennie, ahol a kezdődő, alattomos, panaszt nem okozó szembetegségeket kiszűrhetjük. 


Kérdezz-felelek

1. Mi a látásjavító lézerkezelés?

A látásjavító lézerkezelés során a lézer energiája a szem érintése nélkül az előre betáplált adatok alapján a szaruhártya alakját és vastagságát változtatja meg. A szaruhártya görbületének - görbületi sugarának változtatásával változik ennek fénytörése is. A kezelés után tehát a rövidlátó,távollátó vagy asztigmiás szem ideális fénytörésű lesz, és a fénysugarak az ideghártyán egyesülnek, éles képet alkotva.

2. Kinek javasolt?

Excimer lézerrel azokat az embereket lehet kezelni, akik állandóan szemüveg ill. kontaktlencse viselésére szorulnak.
 A rövidlátást -14,0D-ig lehet javítani.  Mínusz 6,0D- ig szinte biztosan nagyon jó eredményre számíthatunk. Hat dioptria felett  már előfordulhat, hogy marad fél-egy dioptria ,minél nagyobb a kezelt fénytörési hiba annál inkább
számíthatunk erre ill. annál több dioptria maradhat. Ennek ellenére az egyik leghálásabb beteg csoport a nagyfokban rövidlátó páciensek, hiszen óriási különbség, hogy valaki mínusz tizenkét dioptriás vastag szemüveg viselésére szorul, vagy csak mínusz két-három dioptriásra.
 
A távollátás +6,0D ig kezelhető. Nagyon elégedettek a + 3,0 +4,0D-ás betegek is. Ők azok akik általában fiatalabb korukban nem hordtak távolra szemüveget és nagyon zavarja is őket. Bár elméletileg a lézerkezelés után olvasó szemüvegre továbbra is szükségük lesz, a gyakorlati tapasztalatok alapján mégis azt mondhatjuk, hogy egy ideig nemcsak távolra hanem olvasáshoz sem fog kelleni nekik szemüveg. Plusz négy dioptria  felett már ismét lehet rá számítani hogy kevés dioptria maradhat. 

Az asztigmia vagy cylinder szintén nagyon jó eredménnyel kezelhető ±6,0D-ig.

3. Kinek nem javasolt?

Nem alkalmas lézerkezelésre:

  • Aki csak olvasáshoz hord szemüveget.
  • Aki nem töltötte be a 18.életévét.
  • Aki terhes vagy szoptat,vagy fél éven belül gyermeket szeretne, annak várni kell, mivel a hormonháztartás megváltozása befolyásolja a szaruhártya gyógyulását.
  • Akinek a látása szemüveggel és kontaktlencsével nem javítható, annak a lézerkezeléstől sem javulhat a látása.
  • Akinek a sebgyógyulása nem megfelelő  - keloid azaz vadhús képződési hajlama van
  • Akinek olyan egyéb betegsége van, amely a sebgyógyulást befolyásolja pl. cukorbaj vagy  autoimmun betegség

4. Milyen kezelési eljárások vannak?

A ma használt eljárások két nagy csoportra oszthatók: a felszíni és a lebenykészítéssel járó mélyebb kezelések.

Felszíni kezelés a CPRK (cutomised photorefractive keratectomy),és a LASEK (Laser-Assisted Sub-Epithelial Keratectomy).
Lebenykészítéssel történik a LASIK (Laser-Assisted In Situ Keratomileusis) és az IntraLASIK.

CPRK során a szaruhártya felszínén lévő hámréteg eltávolítása után történik a lézerkezelés. A műtét után kontaktlencsét helyeznek a szemre 3 napig. Ezalatt kisebb kellemetlenség:  fénykerülés, idegentestérzés, könnyezés fordulhat elő.
A látás a műtét után azonnal javul, de a teljes látásélesség egy hét tíz nap alatt
alakul ki.

A LASEK  eljárás abban különbözik a CPRK-tól,hogy a felszínes hámréteget nem távolítják el, hanem lebenyt készítve belőle felhajtják, majd a lézerkezelés után a helyére visszasimítják. Előnye a CPRK-val szemben, hogy kevesebb lehet a műtét utáni diszkomfort érzés.

LASIK kezelésnél a szaruhártya mélyebb rétegében egy automata késsel un. microkeratommal lebenyt vágnak, majd ezt felhajtva megtörténik a lézerkezelés, ami után a lebenyt visszahajtják.
IntraLasik kezelésnél ugyanaz történik mint a LASIK-nál csak a lebenyt nem késsel, hanem  egy úgynevezett femtosecundumos lézerrel vágják.
Az összes eljárásnál hasonló hosszútávú optikai eredményekre számíthatunk,vagyis a műtét utáni látás egyformán javul.  Mindemellett a felszínes és a lebenykészítéssel járó eljárásoknak is vannak előnyei és hátrányai.

Előnyök:

Felszíni kezelés: CPRK, LASEK
Egyszerű műtéti technika,a műtét közben gyakorlatilag semmilyen szövődmény nem fordul elő
Mivel a szaruhártya elülső részében történik a kezelés és lebenyt nem vágunk, a szaruhártya biomechanikai stabilitása nem csökken, így semmiféle fizikai korlátozásra nincs szükség.
A személyre szabott - wavefront-guided és Zyoptic és sasszem - kezelések, amelyek a dioptrián kívül az adott szemnél talált egyéb szabálytalanságokat is figyelembe veszik a felszíni kezeléseknél jobb hatásfokkal alkalmazhatóak.
 
Lebenykészítéssel járó: LASIK, IntraLASIK
A műtét után csak néhány óráig van kisebb kényelmetlenség, fájdalom nincs, egy két nap múlva folytathatja megszokott életvitelét a páciens.

Hátrányok:

CPRK, LASEK
 A kezelés után két három napig, amíg az eltávolított vagy lebeny alakjában visszahajtott hámréteg visszanő kényelmetlenségek:fénykerülés, könnyezés, idegentest érzés állhatnak fenn. Azonban a klinikánkon használt legújabb lézerkészülékekkel  olyan gyorsan és pontosan végezhető a kezelés,hogy az esetek nagy részében még erre sem kell számítani. 
 A műtét után a látás rögtön javul, de teljes látásélesség kialakulása kb. egy hét, a páciens általában 4-5 napig nem folytathatja megszokott életvitelét( nem dolgozhat)
 A műtét után szemcseppet kell használni az orvos által előírt módon. A szabadban fél évig UV szűrös napszemüveget kell hordani.

Lasik IntraLASIK

A lebenykészítés miatt a műtétnek ebben a szakaszában szövődmények léphetnek fel: szabad lebeny LASIK-nál,
 nehezen felemelhető lebeny IntraLASIK-nál.
Műtét után a visszahajtott lebenyen redők képződhetnek, amelyek a látást is ronthatják.
A lebeny és az alatta lévő terület között szemcsék maradhatnak, gyulladás alakulhat ki.
Mivel a lebenykészítés a szaruhártyában futó idegeket is átvágja, a műtét után a könnytermelés sokáig nem áll helyre, ezért hosszú ideig műkönny használatára lehet szükség. 
Mivel a lebeny teljes felszíne soha nem nő vissza, bizonyos helyzetekben pl. sportolásnál, autóbalesetnél a kinyíló légzsák a lebenyt a beavatkozás után több évvel is lesodorhatja.
A szaruhártya szilárdságáért főként az elülső egyharmada felelős. A lebenykészítéssel járó műtétek után ezért –ritkán ugyan –előfordulhat a későbbiekben a szaruhártya fokozódó előboltosulása, úgynevezett művi keratokónusz alakulhat ki, ami a látást nagymértékben ronthatja, esetleg olyan mértékben,hogy akár szaruhártya átültetésre is szükség lehet.

5. Miért fontos a lézerkészülék minősége?

A ma használt harmadik generációs repülőpont technikás lézerek pontról pontra alakítják át a szaruhártya felszínét. Nagyon fontos,hogy az energia minden egyes impulzusnál ugyanannyi legyen, hogy a pontszerű energia a megfelelő helyre kerüljön, hogy a kezelt pontok eloszlása megfelelő legyen,egymás után ugyanazt a területet ne érje sugárzás. A legtöbb napjainkban használt lézerkészülékben  aktív szemkövető rendszer van, ami biztosítja, hogy ha a kezelés alatt a szem elmozdul, akkor a lézersugár is ugyanúgy mozduljon el és a kezelés mindig a megfelelő helyre kerüljön. Mindez nagyon magasfoku technológiai fejlesztés eredménye. Minél pontosabb és gyorsabb a lézerkezelés annál jobb műtéti eredményre számíthatunk. Ez nemcsak a dioptria értéket jelenti, a látás minősége is jobb lesz. Jobb kontrasztélesség érhető el és a fényforrás körüli fényszóródás is kevésbé jelentkezik e kifinomult technikával dolgozó lézerkészülék segítségével. 

6. Mennyire stabilak az eredmények?

A lézeres szemműtéteket szerte a világon csaknem húsz éve végzik, így elég hosszú követési idő áll rendelkezésünkre. Az eredmények tartósak, ritkán fordul elő későbbi visszaromlás, aminek sok esetben egyéb oka van (terhesség, progresszív rövidlátás,kezdődő szürkehályog bizonyos formái)

7. Hogyan történik a lézerkezelés?

Az adott időpontra érkező páciens kezelendő dioptriáját ellenőrzik. Ezután néhány érzéstelenítő cseppet adnak, ez 10-15 perc. A lézerműtőben a műtőasztalon fekvő beteg nem kezelt szemét egy laza kötéssel letakarják. Az orvos beállítja a páciens fejét. A kezelt szembe egy szemhéjterpesztőt helyeznek, megakadályozva a pislogást
A beavatkozás alatt a mikroszkóp fényébe kell nézni. Egy-két  perc alatt eltávolítják a hámot vagy elkészítik a lebenyt, ezután következik a lézerkezelés. Egy dioptria eltávolítása két másodperc.

8. Mennyi ideig tart a gyógyulás?

A műtét után a látás azonnal javul.A munkába állás általában az ötödik és hetedik nap körül lehetséges, pár hétig  a látás még tovább javul..

 





Oldal nyomtatása
 
 
 
Pácienseink írták:
Nagy Edina (lézeres szemműtét után)
Már alig vártam, hogy túl legyek rajta, hogy 17 év után újra lássak! Fantasztikus érzés volt! Le a kalappal minden kedves ott dolgozó kolléga előtt, amellett, hogy kedvességből is jelest érdemelnek! A második napon érzett fájdalom eltörpül amellett, hogy újra láthatok! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Köszönöm!
 
Horváth Krisztián (lézeres szemműtét után)
Minden jó volt, nagyon kedvesek voltak. A műtét fájdalommentes volt. Az orvosok és az asszisztensek jó benyomást keltettek.
 
További vélemények
 
 
 
 
ÁLTALÁNOS SZEMÉSZET
Teljeskörű szemészeti vizsgálat
Részletes kivizsgálás Részletes kivizsgálás
A szemészeti vizsgálatok sokrétűek és sokfélék, és nem csak szemészeti problémákra...
tovább
Könnycsatorna átfecskendezése Könnycsatorna átfecskendezése
Csecsemőknél nem túl ritka a vele született könnycsatorna elzáródás.    tovább
Zöldhályog (glaukóma) kezelése Zöldhályog (glaukóma) kezelése
Ez az alattomos, kezdetben tüneteket nem okozó veszélyes kór egyre fiatalabb korosztályokat is érint.
tovább
Jégárpa megszüntetése Jégárpa megszüntetése
A szemhéjak tartását, merevítését egy porc keménységű lemez, a tarsus biztosítja. Ebben  találhatók azok a  szemhéjszélre...
tovább
SEBÉSZETI BEAVATKOZÁSOK
Szürkehályog- és kisebb műtétek
Szürkehályog (Katarakta) műtét Szürkehályog (Katarakta) műtét
A szürkehályog, más néven katarakta  a szemlencsében jelentkező homályosodás.
tovább
Szemhéj korrekciója Szemhéj korrekciója
A szemhéj befordulása (Entropium) illetve  A szemhéj kifordulása (Ektropium)tovább
Bőrelváltozások (Xanthelasma) kezelése Bőrelváltozások (Xanthelasma) kezelése
A xanthelasma a szemhéj bőrében jelentkező, többnyire szimmetrikus elhelyezkedésű jóindulatú elváltozás.
tovább
Kúszóhártya, pterygium Kúszóhártya, pterygium
Ebben a betegségben a kötőhártya ránő a szaruhártyára és lassan, fokozatosan előrehaladva megközelíti a centrális...
tovább
LÉZERES LÁTÁSJAVÍTÁS
Éleslátás szemüveg és kontaktlencse nélkül
Biztonságos Biztonságos
A nemzetközi szakirodalom és klinikánk tapasztalatai szerint is a PRK látásjavítás szinte száz százalékban sikeres.
tovább
Gyors Gyors
A beavatkozás mindössze néhány percig tart, a lézer két másodperc alatt korrigál egy dioptriát. A legmodernebb
tovább
Fájdalommentes Fájdalommentes
Az érzéstelenítés szemcseppel történik, injekciót nem használunk. A néhány perces beavatkozás teljesen fájdalommentes. Sokéves tapasztalattal...
tovább
Pontos Pontos
A kezelés eredményessége természetesen függ a lézer berendezés minőségétől. Igen lényeges a lézer jó műszaki állapota...
tovább
 
FŐOLDAL    
AKCIÓ!
Nyílt nap
Hírek
Galéria
Elérhetőségeink
Marketing-Sajtó
RÓLUNK    
Klinikánk
Orvosaink
Miért minket válasszon?
A lézerkészülék
Pácienseink írták
ÁRAK    
Áraink
AKCIÓ!
Részletfizetés
Egészségpénztárak
MŰTÉTEK    
Szürkehályog, katarakta
Kérdezz-felelek
Kisebb műtétek
Kancsalság
LÉZERES LÁTÁSJAVÍTÁS    
Fénytörési hibák
Kezelési típusok
A szemműtétről
Alkalmassági teszt
Kérdezz-felelek
ORVOSAINK    
Bemutatkozás
Dr. Szabados Edit
Dr. Kelemen Edit
Dr. Kovács Andrea
KAPCSOLAT    
Bejelentkezés
Térkép
Parkolási lehetőségek
Kérdése van?
Sajtó
LÁSS JÓL    
Tippek
Látástesztek
Gyakran ismételt kérdések
A szem felépítése
 
 
feliratkozás hírlevélre:   
feliratkozás   leiratkozás
 
 
© copyright Minden Jog Fenntartva!